Aug,07 2014

A futók lelkiismerete

2014-08-07 13:42 | Osztrozics Dóra

Egyik találkozásunk alkalmával azt kérte rajtam számon viccesen, miért nem fut még a másfél éves gyerekem. Ezt a csipkelődést olyan tökélyre fejlesztette, hogy sok- sok ember miatta indul el. Edzésterveket gyárt, szenvedélyesen szurkol, és ugyanígy él. Állandóan küzd, néha dühös, néha sír, de sosem veszíti el a humorát. Ha valaha épülnek új futókörök Magyarországon, az biztosan Monspart Sarolta miatt lesz.

 

– Most éppen betegeskedsz, megfáztál. Ilyenkor is sportolsz?

– Ha őszinte vagyok, elmondom, hogy sportoló koromban nem is voltam beteg, de ha mégis, akkor sem maradt ki edzés. Jó, lázasan nem mentem, de ha csak a közérzetem volt rossz, mentem. Az ugyanis direkt jó, mert legalább izzad az ember egyet. Most, ilyen öregen, bevallom, hogy nem mentem el. De általában heti háromszor járok fel a kutyával a Normafára. Az egyik lábamra sántítok már 36 éve, van is rajtam egy kis plusz súly, de azért futólépésben szökdellek. Erre ma nem azt mondom, hogy futok vagy gyalogolok, hanem azt, hogy haladok.

– Érdekes, mert a város első számú futóterepe a Margitsziget.

– Ha edzést tartok, azt én is ott csinálom. Most már, nagyon érdekesen, sokféle csapatnak. Megmaradt a régi női futóklub 1998 óta, az idősebbeknek szóló, 2004-ben indult gyaloglóklub, akik azért minden alkalommal jönnek vagy százan, szakadó esőben is, igaz, akkor esernyővel. A harmadik változat pedig az, hogy sokszor hívnak, én pedig megyek segíteni. Most például egy viszonylag új és nagy futóklubba hívtak, egész eredeti nevük van. Ők a Dagadt Köcsögök Klubja. Rövidítették DK klubra, de a politika miatt inzultálták őket a villamoson, úgyhogy inkább a teljes nevüket használják. Egy fiú hozta létre, ami ritka, és bár természetesen több lány van közöttük, azért idősödő, 20-30 kiló pluszos férfiak is futnak velük. Fantasztikus, hogy együtt mennek, küzdenek, segítik egymást sportolás közben. Nekik írok edzésterveket is. Most éppen a tavaszi Vivicittára készítem fel őket.

– De hogyan találtok egymásra egy ilyen társasággal?

– Úgy, hogy ott vagyok sok futóversenyen, és én vagyok a főszurkoló, és ők ezt látják. Ismernek.

– Kinek szurkolsz?

– Mindenkinek. Az elsőtől az utolsóig. A verseny végén majd’ összeesem, mert éhes vagyok, szomjas vagyok, fáradt vagyok. Szerintem ezt azért csinálom, mert úgy érzem, hogy ezek az emberek helyettem is futnak. Ilyen sokan. Mindannyian.

– És mit kiabálsz, hogyan drukkolsz?

– Mindig csak pozitív beszólásaim vannak. „Jó vagy, hajrá!” „Szép könnyen futsz, így a célig!” Például a férfiak nagyon gyakran 10-en, 20-an futnak együtt. És akkor utánuk kiabálok: „Ennyi jó hapsi együtt!! Ne menjetek el!!!” Az elején futók annyira menők, hogy nekik az ezredmásodpercek is számítanak, úgyhogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak a szempillájuk rezzenésével is válaszolnak. De ezt értem. Én is voltam élsportoló.

– Az elsőként érkező nőt hogyan biztatod?

– Az első tíz nőnek a helyezését szoktam kiabálni a biztatás mellett.

– És a végén futóknak mi jut?

– Azok a leghelyesebbek. Visszaszólnak, jeleznek, fáradtságuk mértékének megfelelően kommunikálnak – ebből akár doktorit lehetne írni. Odajön X úr, kezet csókol például. Nekik van pár másodpercük ilyesmire.

– És hová állsz?

– A pálya nehezebb részére. Ha van emelkedő, akkor oda, vagy egy olyan szakaszra, ahová a „sima” szurkolók már nem gyalogolnak el. Gyakran a Nyugati térnél a felüljárónál állok, fent. Ott már számítanak rám. Ráadásul meglátnak a felüljáró alján, hogy ott állok, és belehúznak. Tudják, hogy akkor nem lehet sétálni, fel kell futni. A múltkor jött az egyik DK-s, és adott egy szál fehér rózsát futás közben. Aztán a második is, a harmadik is… Az ötödik meg hozott egy elvágott műanyag palackot, tele vízzel, hogy tegyem bele a rózsákat. Lényeg: végül 28 szál rózsát hoztak. Elmondták, hogy azért mert ez a 28. félmaraton volt itt. Na, ezen nemcsak meglepődtem, fantasztikus öröm-stressz volt!

– Velük konkrétan hogyan kezdődött a kapcsolatod?

– Van egy „Mindenfutás Akadémiájuk”, és oda sok embert meghívnak a futásról vagy az egészségről beszélni, engem is. Bár a tudásom nem teljesen up-to-date, azaz nem követtem minden új irányt, abban biztos vagyok, hogy a kezdőknek az elején sokat tudok segíteni. Az első pár évben, az első maratoniig.

– Igen, ez láthatóan így van, de szerinted mit tudsz te, ami miatt ilyen hatást érsz el? Végül is ma már olyanokat kell meggyőznöd, akik az aktív pályafutásodat nem követhették figyelemmel.

– Talán mert hiteles vagyok, értek hozzá. A lányokkal a MINDEN-KOR Futóklubban értem el eredményt. A csapatból többen még Bécs–Budapestet is futottak.

– Jó, de ez „csak” a szakmai rész. Jó edzők vannak. Engem az érdekelne, hogy szerinted mi az, ami a személyiségedben megnyerő.

– Talán a humorom segít. Ahol lehet, be is vetem. A másik, hogy tisztelem és sportolónak tekintem az amatőröket is, nem kell mindenkinek élsportolónak lennie. Értem és tudom, hogy óriási nagy teljesítmény, ha valaki az érettségi után, sportban nem gazdag 10–30 évvel a háta mögött lefutja a félmaratont. Hamar megértettem azt is, hogy hiába írják a külföldi nagy szaklapok, hogy majd’ mindennap edzeni kell a maraton lefutásához, a mieink munka mellett nem érnek rá heti hat edzésre. Ezért néha cikiztek a szakmabeliek, de a heti 3-4 futásos edzéstervemmel sokan célba értek, és ez a legjobb bizonyíték.

– Ahhoz, hogy az ember ennyire futó legyen, rá kell csavarodni. Neked hogyan sikerült? Mikortól öröm? Mert említetted nekem korábban, hogy négyes voltál testnevelésből…

– Nehéz kérdés. Mert a tájékozódási futásban az is élmény, hogy nem tévedsz el. Maximum azt látod, hogy ezzel nem nyertél, tehát kicsit gyorsabbnak kellene lenni. Ehhez viszont futóedzés kell. Pedig nem jósoltak nekem nagy jövőt. Három lány ment le először edzeni, és az edzők azt mondták, hogy énbelőlem, a kis gombócból nem lesz semmi. Aztán mégis én nyertem meg a bajnokságot, nem a másik kettő.

– Tudatosan választottad a tájfutást? Miért nem, mondjuk, a 400 méteres síkfutást?

– Próbáltam például kézilabdázni, pingpongozni, teniszezni – de nem voltam sehol. Kis kövér játékos voltam. Soha nem válogattak ki semmihez egyébként a testnevelésórákon. Pedig én nagyon akartam, már csak azért is, hogy ne kelljen otthon házimunkát végezni. Ha az ember edzésre ment, az igazolt távollét volt.

– Jó. De miért éppen a tájfutás?

– Először is, a siker miatt. Az első versenyemen csapatként indultunk hárman, és az újságban megjelent, hogy harmadik lettem tájékozódási futásban. Nagyon büszke voltam magamra, hogy megjelent a nevem, és örültem, hogy nem írták oda azt, hogy csak három induló volt. Másodszor azért, mert utazni is lehetett a sporttal. Én még ezt az országot sem ismertem igazán. Harmadszor, mert egy tisztán lánygimnáziumból belekerültem egy olyan világba, ahol fiúk is voltak. Végül, megismerve a tájfutás kettős kihívását, hogy szellemileg és fizikailag is tökéletesen felkészülve úgy kell optimális sebességgel haladni a versenypályán, hogy nyerjek, de csak olyan gyors futással, hogy ne hibázzak. Ezt a tempót eltalálni a legkülönbözőbb terepeken nem könnyű.

(A teljes interjú a Sokszínű Hungarikum magazin nyári számában olvasható.)

May,23 2014

Törékeny sikerek

Bő másfél évezrede kerültek be az emberiség használati és dísztárgyai közé a porcelánból készült eszközök. E speciális anyag előállításának receptjét sokáig féltve őrizték a Távol-Keleten, ám a XVIII. században német földön is rájöttek, és így Európában is megindulhatott a gyártás. Két magyar gyártó, a Herendi és a Zsolnay már a XIX. században beverekedte magát a világ élvonalába, és bár szakmai értelemben máig őrzik e pozíciójukat, a komoly üzleti sikerhez jó ideje mindig hiányzik valami. Hollóházán viszont úgy tűnik újabb virágkor előtt állnak.

Sokszínű hungarikum világ

Pirín Kft.

Kiadó: ZenCom Kft | Fejlesztő, üzemeltető: Pirín Kft.